Néhány órával a telefonbeszélgetés befejezése után a Fehér Ház közzétette Joe Biden elnök és Hszi Csin-ping kínai elnök mai megbeszélésének kivonatát - számolt be a brit Sky News.
Kína elnöke, Hszi Csin-ping azt mondta Bidennek, hogy az ukrajnai háborúnak a lehető leghamarabb véget kell vetni - kínai állami média a Reuters szerint.
Telefonbeszélgetést folytatott egymással pénteken a világ két vezető nagyhatalmának vezetője, Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök. A Reuters a kínai állami média alapján közölte az első részleteket a tárgyalásról.
Pénteken telefonon beszél egymással Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök, a Fehér Ház pedig kemény mondatokkal vezette fel a két vezető közötti egyeztetést.
Intenzív támadás alatt állnak Ukrajna nagyvárosai, Kijevben erős robbanásokat lehetett hallani az elmúlt napokban. Mindeközben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök benyújtotta a parlamentnek azt a törvénytervezetet, amelynek révén az országban egy hónappal meghosszabbíthatják a jelenleg március 24-ig érvényes hadiállapotot. Az ukrán–orosz tárgyalások nehezen haladnak, ugyanakkor mind az orosz, mind az ukrán tárgyalófél óvatos optimizmusának adott hangot a legutóbbi, ötödik fordulót követően. A kompromisszumos megegyezést segítheti, hogy Zelenszkij az utóbbi időben jelentősen engedett azon álláspontjából, miszerint Ukrajnának csatlakozni kell az észak-atlanti szövetséghez. Fontos azonban azt is megjegyezni, hogy az Egyesült Államok még nem lát arra utaló jelet, hogy Vlagyimir Putyin készen állna a deeszkalációra.
A Fehér Ház megerősítette a korábbi értesüléseket, miszerint március 24-én, csütörtökön Európába utazik Joe Biden amerikai elnök, és részt vesz a NATO rendkívüli csúcstalálkozóján, illetve az Európai Tanács csúcstalálkozóján is – írja a CNN.
Oroszország szankciókat vezetett be az amerikai vezetés tagjai és a velük kapcsolatban álló személyek, köztük Joe Biden elnök és Antony Blinken külügyminiszter ellen - közölte kedden az orosz külügyminisztérium.
Az Ukrajna ellen indított háború harmadik hetében Oroszország egyre keményebb eszközökhöz nyúl a győzelem érdekében, az ukrán nagyvárosok bombázása folyamatos. A legfrissebb beszámolók szerint szombaton Ukrajna-szerte megszólaltak a légvédelmi szirénák, többek között a fővárosban, Kijevben, Cserkasziban, Harkovban, a nyugat-ukrajnai Lvivben és az északkeleti Szumi régióban. A brit hírszerzés már pénteken arra figyelmeztetett, hogy az orosz csapatok újult erővel támadhatnak, különösen heves összecsapások várhatók Kijevben, amely hamarosan pusztító ostrom alá kerülhet. A NATO korábbi főtitkár-helyettes ugyanakkor szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy az orosz erők átütő sikereket érhetnek el Kijev ellen. A stratégiailag szintén kiemelten fontos Mariupol külvárosát viszont elfoglalták az orosz csapatok több napos bombázást követően. Közben Oroszország súlyos döntést hozott, az Ukrajnába tartó nyugati fegyverszállítmányokat "legitim" katonai célpontoknak minősítette.
Az Egyesült Államok kormánya szombaton elrendelte, hogy sürgősen 200 millió dollár értékben adna kisebb fegyvereket, tankelhárító és légvédelmi eszközöket Ukrajnának, miután az ukrán vezetős további fegyvereket kért az egyre erőteljesebb orosz támadás miatt - írja a Reuters.
A NATO területének minden centiméterét megvédjük, de nem bocsátkozunk szélesebb konfliktusba az orosz-ukrán háború miatt – mondta Joe Biden amerikai elnök pénteken Philadelphiában egy demokrata gyűlésen.
Újabb lépésre készül az Egyesült Államok Oroszország ellen Ukrajna inváziója miatt, Joe Biden bejelentette, hogy megvonják Oroszország kedvezményes kereskedelmi státuszát – írja a Reuters.
Kőolaj-kitermelésük növelésére szólította fel az ágazat cégeit az amerikai energiaügyi miniszter az ukrajnai háború és az orosz export ellen elrendelt amerikai embargó miatt feszült piaci helyzet enyhítése érdekében.
„Az Orosz Föderáció biztonsága és az ipar működésének folyamatossága érdekében” bizonyos árupiaci termékek és nyersanyagok exportjának és importjának betiltásáról írt alá elnöki rendeletet kedd este Vlagyimir Putyin. Az érintett termékek, illetve a tilalommal érintett országok körét, tehát a lényeges részleteket két napon belül dolgozza ki a kabinet.
Az Egyesült Államok megszünteti az energiakereskedelmet Oroszországgal. A szabályozás arra is kitér, hogy amerikai vállalatok nem üzletelhetnek az oroszokkal. A meglévő szerződéseket 45 napon belül meg kell szüntetni.
Joe Biden amerikai elnök kedden bejelentette, hogy betiltja az orosz olaj- és egyéb energiaimportot, megtorlásul az ukrajnai invázió miatt, hangsúlyozva a kétpárti erős támogatást egy olyan lépéshez, amelyről elismerte, hogy megemeli az amerikai energiaárakat.
Az ügyre rálátó források szerint a Biden-kormányzat már kedden bejelentheti, hogy betiltják az Egyesült Államokba irányuló orosz energiaimportot - közölte a Bloomberg. A Reuters később már azt közölte, hogy Joe Biden amerikai elnök magyar idő szerint 16:45-kor "csak" az orosz olajtermékekre vonatkozó szankciót fogja bejelteni. Az értesülésekre durva áremelkedés bontakozott ki az olaj piacán.
Vlagyimir Putyin orosz elnök hat nappal ezelőtt a szabad világ alapjait próbálta megingatni, de „csúnyán elszámolta magát”, ugyanis olyan falba ütközött, amelyre nem számított, találkozott az ukrán néppel – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök a kongresszus két háza előtt, helyi idő szerint kedd este az Unió állapotáról elmondott évértékelő beszédében.